Eljön egy pillanat, amikor az írás átbillen: már nem te irányítod a történetet, hanem a történet kezd el vezetni téged. Ez az a pont, ahol a tudatosság hátrébb lép, és az ösztön átveszi az irányítást. Az író mintha médium lenne – de éppen ettől születhet meg az igazán eleven szöveg.

Ernest Hemingway bár a mondatainak feszességéről híres, az első vázlatokat ösztönből, gyors tempóban írta, és csak utólag „nyesegette”.  Ő maga mondta: „Write drunk, edit sober.” Avagy: írj részegen, szerkessz józanul. Persze ez nem szó szerint értendő: azt jelentette, hogy az első változatban engedni kell az ösztönöknek, a javítás már a tudatos elme dolga.

De nem mindenki engedte meg magának ezt a kockázatot. A legtöbb klasszikus író vérrel, verítékkel, szerkezettel és fegyelemmel építette a mondatait (Pl.: Gustave Flaubert vagy Kosztolányi Dezső). De akadtak néhányan, akik hagyták, hogy az áramlat sodorja őket – és ezzel új korszakot nyitottak.

Íme, hét író – ösztönösen, nagy sebességgel és kontroll nélkül írtak, de mégis erős műveket hoztak létre.

1. Jack Kerouac – a jazz diktált

Kerouac Úton című regénye nemcsak egy nemzedék bibliája lett, hanem az ösztönös írás ikonja is. Egyetlen, több tízméteres papírtekercsre írta, három hét alatt, megállás nélkül. Nem javított, nem törölt. A ritmusát a jazz improvizációiból merítette. A spontaneitásból fakadt számára az igazság. „A tudat beszéljen, ne az agy” – írta. És megszületett egy mű, ami pont a szertelenségével, spontaneitásával lett hiteles.

2. Virginia Woolf – a tudat hömpölygése

Woolf látszólag finom, kifinomult, tudatosnak ható prózát írt, de az írás folyamata nála valóságos transzállapot volt. A Világítótorony vagy az Orlando nem hagyományos szerkezetek: inkább gondolatáramlások, emlékfolyamok. Woolf ösztönösen „hallotta” a mondatait – ahogy később bevallotta, sokszor előbb zeneként érzékelte a szöveget, csak aztán fogalmazta meg. Az ösztön tehát nála ritmus volt, nem szabályszegés.

3. Ray Bradbury – ne gondolkodj, írj

Bradbury számára az ösztöne, a képzelete volt a legerősebb hajtóerő. Azt vallotta: „Ha túl sokat gondolkodsz, megölöd a történetet.” A Fahrenheit 451 alapötlete is így született: egyszerűen hagyta, hogy a félelmeiről, a társadalomról, a tűzről szóló képek egymásba csússzanak. Később persze rengeteget csiszolt rajta, de az első vázlatok mindig nyers, ösztönös anyagból készültek.

4. Agatha Christie – lendületből

Bár sokan tudatos tervezőnek gondolják, Christie gyakran írt lendületből, vázlat nélkül. Ő maga mesélte: „A történet mindig írás közben mondja meg, merre megy tovább.” Képes volt pár hét alatt befejezni egy regényt, ha „beindult a gépezet” — és a szerkesztést csak utólag végezte, hogy ne törje meg a sodrást.

5. Stephen King – mint egy régész

King híresen „flow-író”. Azt vallja, hogy a történet „kibontja magát”, ő csak rögzíti, ami jön. Napi 2000 szót ír, előzetes vázlat nélkül. A Carrie, A ragyogás vagy Tortúra első változatait hetek alatt írta. Idézet tőle: „A történet olyan, mint egy fosszília: én csak kiásom, nem megtervezem.” Ez az ösztönírás kvintesszenciája: nem előre megírt cselekmény, hanem folyamatos felfedezés.

Ő az, aki a kezdő íróknak azt javasolja: évente írj 52 novellát. Egy vagy kettő biztos, hogy több mint jó lesz…

6. Charles Bukowski –  nyers érzelmek

Szintén az ösztönírók közé sorolható: nem javított, csak „kiírta magából” az életét. Saját szavaival: „Nem gondolkodom írás közben. Érzem.”  Rendkívül személyes és őszinte volt, mellőzve a túlzott elmélyültséget vagy nyelvi cirádákat.

7. Kosztolányi Dezső – az ösztön és a rend

Kosztolányi magyar módra találta meg az egyensúlyt. Naplóiban gyakran írta: „Amikor írok, nem én írok, hanem az írás ír bennem.” Az ihletet eksztázisként élte meg. De miután kijózanodott, elővette a szikét. Egy versét akár tízszer is átírta, mert tudta: az ösztön csak nyers arany, a forma ad neki ragyogást.

Valójában Kosztolányi szenvedve és ösztönösen is irt. Azt állította, az író nem tud írni, mert ha tudna, akkor azonnal abbahagyná… De azért a megélhetési írásai – napilapok tárcái – gyakran arról tanúskodnak, nem sokat gondolkodott, hanem csak odakente.

Mi a tanulság?

• A legjobb szövegek mindig kettősségből születnek: ösztön és tudat, sodródás és szerkesztés.
• A spontán írás megnyit, őszintévé tesz, ledönti a korlátokat. Az utómunka viszont fegyelmez, sűrít és értelmet ad.
• Az egyik nélkül a szöveg halott – a másik nélkül szétesik.
• Az író dolga nem az, hogy elnyomja az ösztöneit, hanem az, hogy megtanuljon visszatérni hozzá – és közben képes legyen kézben is tartani, legalább utólag…
• Mert a legjobb történetek mindig akkor születnek, amikor az író egy időre elfelejti, hogy ő most író.

Kreatív írás, novellaírás