A kezdő írók gyakori hibája, hogy szinte minden mondatuk hasonlóan, sémaszerüen indul, és a szöveg monoton, előrelátható ritmust vesz fel. Egyfajta ritmikus folyamatosságot. Az olvasó pedig – ha nem is tudatosan – elfárad, mert ellaposodik az élmény.
Nemcsak az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy hogyan kezdjük el.
Mi az ritmikus folyamatosság
Az, amikor a szövegben egyik mondat a másik mondat után ugyanazt a felépítést követi:
A lány felállt az ágyról. A nap már besütött a redőny résein. A kávé illata átszivárgott a falon. A szomszéd kutya ugatni kezdett. A telefon halkan megrezdült az asztalon.
Minden mondat „A”-val kezdődik, névszói alany, egyszerű igei állítmány, kijelentés. Ez önmagában nem „rossz”, de ha soronként ismétlődik, akkor az olvasó nem kap ritmust, meglepetést, dinamikát. Mintha egy zenei darab csak egy hangon szólna.
Mondatkezdések variálása
- Kezdj igealakkal:
Felállt az ágyról. A nap már besütött…
Az igei indítás lendületet ad, és megtöri a névszói unalmat.
- Használj kötőszóval kezdődő mondatot (mértékkel):
És még mindig nem tudta, mit fog mondani.
Tévedés azt hinni, hogy szöveget vagy címet nem kezdhetünk kötőszóval. Éppen ellenkezőleg, éppen azt kihasználva, hogy ilyenkor az olvasó valamilyen előzményt feltételez. Ennek köszönhetően például azt az érzetet kelthetjük, hogy az olvasó egyenesen a történet közepébe csöppen.
És miért ne lehetne egy regény vagy film címe csak ennyi: Ha
- Kezdj időhatározóval:
Reggelre minden más lett.
- Kezdj helyhatározóval vagy térrel:
A konyha sarkában még gőzölgött a vízforraló.
- Kezdj néma reakcióval vagy érzelmi válasszal:
Csak üresen nézett maga elé.
- Használj mondattöredéket, ha a ritmus indokolja:
Semmi. Hosszú másodpercekig.
Fontos: A variáció nem öncél, hanem ritmusteremtés. Az olvasó agya szereti a mintát – de csak addig, amíg van benne változás. A jó próza egyszerre ismerős és váratlan.
- És ha mégis
Persze van kivétel, amikor a szöveg nem ösztönös, hanem tudatos ismétlés által lesz egyre erősebb.
És akkor csak kacagott, kacagott. És kibuggyant a vér a száján. És már hiába szaladtunk hozzá, vége volt.
Ez a ritmus balladisztikus, sűrített, érzelmileg lüktető. Egyszerre párhuzamos ismétlés (anaphora) és a ritmusfokozás (gradáció) keveréke — vagyis: az és jelentése nem változik drasztikusan, de a hatás nő.
Miért? Mert:
- ugyanazzal a szóval indul mindhárom mondat,
- fokozza a drámaiságot,
- ritmusában is erősödik: az első még cselekvés, a második már következmény, a harmadik pedig végpont.
Ilyen szerkezetet hívhatjuk ismétlő fokozásnak, ritmikus párhuzamnak, vagy balladai hármashangzatnak.
Még egy példa, ahol indokolt:
És akkor elsötétült minden.
És a zaj, amit hallottunk, már nem a szél volt.
És mire feleszméltünk, a ház állt a lángban.
És még egy:
Akkor még nem sejtettem, mit jelent a csönd.
>Akkor még hittem, hogy minden elmondható.
>Akkor még nem tudtam, hogy épp aznap veszítek el mindent.
Ez a fajta ritmikus ismétlés egyébként remek dramaturgiai eszköz — a mondatok közötti „ütésritmus” a szöveg érzelmi intenzitását is szabályozza, akár lírában, akár prózában.
Sőt, még fokozni is lehet: három azonos kötőszó után a negyedikkel megtörni — ez olyan, mint egy hirtelen zenei váltás, amit az olvasó ösztönösen érez.
És csak ült ott, némán, lehajtott fejjel.
És nézte a tányéron maradt morzsákat, mintha azokban lenne a magyarázat.
És várt, hogy valaki szóljon, egyetlen szót, bármit.
De már mindenki elment.
Az első három „és” összefűzi a pillanatokat — folytonosságot, fokozást teremt. A negyedik, a „de” viszont hirtelen elvágja a ritmust, és ezzel az érzelmi ívet lezárja. Ez a váltás gyakran drámai lezárásként vagy belső összeomlásként hat, főleg rövidprózában, záró bekezdésben.
Összegzés:
A mondatkezdés variálása nem stilisztikai dísz. Ez az, ami életben tartja a figyelmet. Ha mindig ugyanúgy kezded a mondataidat, az olvasó elsiklik felettük – nem azért, mert rossz, hanem mert a forma kiszámíthatóvá válik. A változatosság viszont új fókuszt hoz, új lendületet ad.
És ha egyszer-egyszer szándékosan ismételsz – ugyanazzal a mondatkezdéssel – annak súlya lesz. Akkor az már eszköz, nem hiba.
Tanulj meg zenélni a mondataiddal. Mert minden prózának vagy van ritmusa, dallama – vagy csak zajt csap. A választás a tiéd.