Mi történik, mielőtt egy szöveg „késznek” tűnik? Stilisztikai mikrometszések belülről
Amikor egy szöveg „késznek” látszik, a szerkesztői munka akkor kezd igazán érdekes lenni. Nincs már nagy átírás, nincs új jelenet, nincs új gondolat. Csak apró mozdulatok: húzások, cserék, áthelyezések. Ezek kívülről láthatatlanok — belülről mégis mindent megváltoztatnak.
Ez a kulisszák világa. Nem varázslat, hanem pontos figyelem.
-
A szerkesztő előbb hallgat, mint javít
A legtöbb író azonnal javítani akar. A szerkesztő előbb figyel: hol lassul el a szöveg, hol feszül, hol „szuszog”.
Hibás (technikai értelemben nem rossz, mégis döcög):
„Belépett a szobába, körülnézett, majd leült az ágy szélére.”
Javított:
„Belépett a szobába. Körülnézett. Leült az ágy szélére.”
Nem új tartalom került bele, csak ritmus.
-
A leggyakoribb beavatkozás: húzás, nem hozzáadás
A kéziratok 90%-a nem kevesebb gondolattól, hanem több felesleges mondattól gyengül.
Hibás:
„Fáradt volt, kimerültnek érezte magát, és testileg is teljesen elfogyott.”
Javított:
„Kimerült volt.”
A szerkesztő nem szégyell kevesebbet mondani, ha az pontosabb.
-
Az igék cseréje többet ér, mint egy jelző
A szerkesztők elsőként az igéket nézik meg. A „volt”, „lett”, „történt” gyakran helyettesítésre vár.
Hibás:
„Csend lett a konyhában.”
Javított:
„A konyha elcsendesedett.”
Nem szebb lett — mozgásba lendült.
-
A magyarázó mondatok gyanúsak
Ha egy mondat azt mondja: „ez azért fontos, mert…” — a szerkesztő megáll.
Hibás:
„Ideges volt, mert félt attól, hogy elveszítheti őt.”
Javított:
„A kezét ökölbe szorította.”
A jó szöveg mutat, nem értelmez helyettünk.
-
A mondat vége nem szeméttelep
Sok mondat jól indul, majd elfárad a végén.
Hibás:
„Ránézett, és akkor hirtelen megértette a helyzetet ebben a pillanatban.”
Javított:
„Ránézett, és hirtelen mindent megértett.”
A mondat vége ütési pont. Ott rendnek kell lennie.
-
Ismétlés csak akkor maradhat, ha szándékos
A szerkesztő különbséget tesz az ismétlés és a redundancia között.
Hibás (akaratlan ismétlés):
„Nem volt választása. Nem tudott mást tenni.”
Javított:
„Nem volt választása.”
Ha ismételsz, legyen oka. Ha nincs, megy a kukába.
-
A szerkesztő tudja, mikor kell békén hagyni a szöveget
Ez a legkevésbé látható, mégis legfontosabb kulisszatitok.
Van az a pont, ahol egy újabb javítás már nem segít, csak kisimítja az élét.
A jó szerkesztő ilyenkor megáll.
Nem azért, mert tökéletes lett — hanem mert már él. Ha nem is tökéletes.
Zárás
A szerkesztői munka nem látványos.
Nincs benne nagy ötlet, csak sok apró döntés. Ezek a mikrometszések teszik a szöveget feszessé, pontosabbá, olvashatóbbá — anélkül, hogy elvennék a hangját.
Ha egy kézirat „hirtelen működni kezd”, szinte biztos, hogy ezek a láthatatlan mozdulatok történtek meg a kulisszák mögött.