A jó dialógus nem a hétköznapi beszédet másolja, hanem annak sűrű, drámai magját emeli ki.

A valódi emberi beszéd tele van hézagokkal, tévelygésekkel és fölösleges szavakkal. Az írói dialógus viszont a valóság esztétikailag tömörített változata: kevésbé kusza, viszont sokkal több érzelmi töltetet hordoz. A következő hét fortély azt mutatja meg, hogyan lehet a hétköznapi beszéd zajából drámát, ritmust és aláfeszített energiát csiholni.

1. Aláfeszítés

vagyis, amikor a szereplő nem azt mondja, amit valójában érez. A párbeszédek nagy része nem arról szól, amit szó szerint kimondunk. A felszínen fut valami logikus odavissza, de alatta (szubtext) ott zsong a kimondatlanság, a féltékenység, a vágy, a mellébeszélés.

Ha a mondatok és a szereplő belső állapota távol kerül egymástól, az olvasó érzi a vibrálást.

Példa:
– Szép virág.
– A szomszéd adta.
– Mindig ilyen kedves?
– Csak ha valamit kérni akar.

*Itt a „kedves” mögött valójában gyanakvás, vagy féltékenység húzódik.

2. Félbehagyott mondatok

vagyis, amikor a csönd folytatja a gondolatot. Az emberek érzékeny helyzetben, vita közben nem tudják végigmondani a mondataikat. Dadognak, keresik a szavakat, elcsuklanak, eltérnek a tárgytól — és épp ez teszi valódivá a párbeszédet.

Az írói trükk: nem befejezni a mondatokat, hanem otthagyni a levegőben.

Példa:
– De én nem akartam, hogy így legyen, én csak…
– Tudom, mit akartál.

*A félbehagyott mondat több feszültséget visz a jelenetbe, mint bármi, amit befejezve idézne elő.

3. Reakció helyett mellébeszélés

vagyis a kitérés feszültsége. Kevés dolog életszerűbb annál, mint amikor valaki direkt nem arra válaszol, amit kérdeznek tőle. Ez a csúsztatás teremt igazi feszültséget — nem a konfrontáció, hanem annak elkerülése.

Példa:
– Miért nem jöttél el?
– Hideg volt az este.
– Ez nem válasz.
– De tényleg hideg.

* A hideg kifogása takarja, hogy a valódi ok kimondhatatlan vagy kényelmetlen.

4. Rejtett konfliktus

vagyis, amikor a mosoly mögött ott a penge. Az emberek ritkán támadnak nyiltan. Inkább kedveskednek, majd a végére szúrnak egy apró, de nagyon éles megjegyzést.
Ez a technika azért erős, mert a konfliktus nem a hangos részekben van, hanem a finom torzulásokban.

Példa:
– Jó lett a sütid.
– Örülök.
– Anyáé azért finomabb volt… mindig.

*A csipkelődésből pillanatok alatt lesz negatív érzelmi dinamika.

5. Tempótörés

vagyis a rövid és hosszú mondatok váltakozása. A párbeszéd nem csak tartalomból áll — ritmusból is. A jó ritmus hol megüt, hol elsimít, hol gyors, hol lelassul.
A rövid, pattogó mondatok gyakran feszültséget hoznak; a hosszabbak kibontanak egy érzelmi állapotot.

Példa:
– Akkor?
– Még nem tudom.
– Döntened kell.
– Persze, tudom… csak nem most.

* A ritmus maga is érzelmi történés.

6. A késlekedő reakció

vagyis, amikor a válasz túl soká jön Az emberek gyakran húzzák az időt, főleg amikor a kérdés túl nagy vagy túl fájdalmas.
A késlekedés beszédesebb, mint a válasz. És sokszor a csend a legsűrűbb mondat.

Példa:
– Szeretsz még?
(hosszú csend)
– Együnk valamit.

* A késés jelent megváltoztatja a mondat jelentését.

7. Látható válasz

vagyis, amikor a válasz semmitmondó, de a test elárul. A test soha nem hazudik, a mondatok gyakran igen.
Ha a szöveg és a gesztus ellentmond egymásnak, az olvasó azonnal érzi, mi az igaz.

Példa:
– Jó vagyok – mondta, és a kulcscsomót majdnem kettétörte a kezében.

*A gesztus felerősíti a mögöttes feszültséget: a mondat hazudik, a kéz vall.